2016. április 24., vasárnap

Reklám mágusok 4



Süteményes könyvek:

Váncza József, is mint Dr. Oetker a süteményes könyvekben látta a megfelelő reklámlehetőséget.
Ezért a cég élete alatt nagyon sok kiadást megélt a Váncza féle süteményes könyv, ami mindig nagy siker volt egyszerű, de finom receptek miatt.

Ugyancsak piros-sárga fedéllel nyomtatta ki a Váncza süteményes receptkönyvét, amelynek minden receptjét ő maga írta, és a recept mellett, a süteményt bemutató ábrát is megrajzolta. Természetesnek tartotta, hogy valamennyi közölt receptjét előbb maga kipróbálja, ebben nagyanyánk is segített neki. Receptjei arról váltak híressé, hogy valamennyit viszonylag olcsó nyersanyagokból lehetett elkészíteni, és természetesen mindhez kellett Váncza-sütőpor, esetleg Váncza-vanilincukor."

Váncza József hitt az állandóságban ezért nem új és még újabb dizájnú könyvvel lépett elő, hanem folyton a meglévőt bővítette, mígnem elérte a főművét, amiről már írtam a kemény fedeles piros borítós arany betűkkel díszített könyvet.

Emellett megjelent még apró pár oldalas kis lapokkal, amit a sütőporokhoz csomagolt.
Az első Receptkönyve a mi süteményes könyvünk címet viselte, amit már egészen 1925-től készített egészen 1936 változatlan formában. A könyv mellett létezett a kinézetre és méretre ugyanakkora könyvecske, ami egyfajta ingyenes minta volt kivonata az eredeti könyvnek mivel Dr. Oetkerrel ellentétben Váncza József pénzért adta a könyvét. De akkori árakon számolva eléggé méltányos áron.



Az 1936-os első kiadású könyv



Ajándék füzet a könyvecske kivonata



A süteményes füzet verzió



Azt, hogy Váncza József milyen remek reklámszakember volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mi süteményes könyvünk 1936-ban kiadott 11. megújított, háromszorosra bővített kiadásának előszavában kiszámolta: ha egymásra raknák a korábban kiadott példányokat, azok tíz és félszer olyan magas könyvoszlopot alkotnának, mint a budapesti Gellérthegy, és négy és félszer akkorát, mint a párizsi Eiffel-torony.



1937-ben dobta piacra a Kincses receptkönyvet, ami már 100 képpel jelentkezett és ingyenes volt.


Ezután már több könyvet nem adott ki Váncza József életében.
Örökösei az idők folyamán megszűnt gyártást újraindították 1988-ban megállapodva a Szilas menti mgtsz-el ekkor adták ki a cég égisze alatt az 1937-es Kincses receptkönyv reprint változatát új borítóval.


Ugyanúgy kiadták az eredeti 500 receptes piros keménylapos mi süteményes könyvünk-et is.
Amit egyébként a cég 1951-es államosításáig gyárottak. Az 1988-as kiadás is csak egy reprint kiadás.
A 2000-es évek közepén kijött egy némileg átdolgozott kiadás ahol például a zsiradékokat modernizálták és egyéb hozzávalókat. A 2010-es kiadás volt még számottevően érdekes mivel az az első piros fedeles kiadáshoz nyúlt vissza immár nem össze vissza beírt receptekkel, hanem tematikusan fajták szerint választotta szét Váncza Judit Váncza József lánya.

Van még egy érdekesség ami nem más mint ez a kis lapocska amin egy egy recept szerepelt mindíg. A sütőporokhoz adták ajándékba ma ezeket szinte lehetetlen fellelni.

Remélem tetszett a Dr Oetker és a Váncza céghez kapcsolódó összeállításom.
Jövő héten már teljesen más  témához kezdek hozzá.





2016. április 16., szombat

Reklám mágusok 3



Sorozatom harmadik részében immár a nagy vetélytárssal Váncza Józseffel és az ő reklámozási szokásaival foglalkozom:

Legenda a sütőporról:

Az eltelt mintegy 90 év miatt ma már nem lehet megállapítani, hogy Ifj. Váncza József bizonyítani akart. Vagy egy tehetséges vegyész szárnypróbálgatásairól van szó, aki eredetileg csak családi süteményekhez kívánt a maga módján hozzájárulni.

A kissé megmosolyogtató hipotézis mögött a családi legendárium szerint egy sokkal prózaibb ok állt . A fiatalember édesapjával együtt eredetileg valami rühesség elleni port szeretett volna készíteni, és eközben , mintegy mellékesen jöttek rá az első magyar sütőpor receptjére.

Szlogenről és reklámokról, avagy Ifjabb Váncza József, mint reklámszakember:
Egyedül találta ki a máig is közszájon forgó reklámszlogenjét: Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral.


 Súlyt helyezett a cég arculatára, saját maga tervezte a piros-sárga márkajelet. Ilyen színűre festett személykocsikban járták utazó ügynökei az országot. Ők készítették a Lánchíd első díszkivilágítását is, és a Vánczáé volt az első neonreklám az Oktogonon.

                                                              1920-as évek neon reklám

1920-as évek neonreklám



1920-as évek reklám



Cégük amerikai típusú reklámpropagandát folytatott. Nem sajnálták erre a pénzt, bevételük negyven százalékát fordította reklámra.

 Az árut nyolc, egyik oldalán piros, másikon sárga furgon szállította. Váncza József  annak örült a legjobban, ha azt mondták az emberek, milyen jó ötlet volt ez, így úgy tűnik, mintha kétszer annyi kocsi futna a városban. Egyszer felborult egy ilyen furgon a Lajos utcában, s a gyerekek az úttestről ették a kekszet.




Gondja volt rá, hogy ügynökei a nagyobb tételben vásárló kereskedőket céges ajándékokkal honorálják.
A forgalom nagyságától függően vulkán-fíber koffert, étkészletet, kávédarálót, konyhai vagy szobai vekkerórát, sőt kakukkos faliórát is kaphattak azok, akik rendszeres és nagyobb forgalmazóknak bizonyultak. Az ajándéktárgyak közül - amire lehetett - rákerült a piros-sárga csík is.

Ajándékkatalógus


Újabb reklámszakemberi tettek:
Hasonlóan Dr. Oetker-hez Váncza József is írt egy terjedelmes szöveget pontosabban ajánlást hogy szerinte kinek és milyen étrendhez ajánlott a terméke:
Itt is megfigyelhető a legfontosabb célközönség bevonása a gyerekek, akik miatt a szülők hajlandóbbak voltak kiadni pénzt egy egy termékre. És a betegek, ami érdekes módon ma már nincs a kórházakban.

,,  Kellemes és kedvenc édességek mindenki, különösen a gyermekek előtt a krémek. Sok háziasszony kívánná is elkészíteni, de  visszariad a sok munkától s bizony így csak kivételes alkalommal jut a ház asztalára az apróságok  kitűnő édessége. Valljuk be, nem is olyan egyszerű az elkészítésük, zselatint oldani, a tojást hozzáadva gőzön tartott edényben keverni, lisztet óvatosan szórni bele, ismét gőzön tartani, ez annyi munkát és időt jelent, amennyit nem igen tud magának szakítani  háziasszony a napi munka közepette.


Mindeme nehézségek mellett még nem is ajánlatos gyerekeknek, sőt  felnőtteknek sem a zselatinos krém, mert egyike a legnehezebben emészthető édességeknek, melyek megfekszik a gyomrot.
Tehát ügyelnünk kell arra, hogy mivel készítsük a tölteléket vagy a külön adagokban felszolgálandó krémeinket. Manapság ez már gondot nem jelent, mert rendkívül gyorsan, majdnem pár perc alatt, kitűnő
krémet készíthetünk az elismerten jó Váncza-féle krémporokból.


Melyeket már nem csak a háziasszonyok
java része, hanem a legnagyobb cukrászüzemek is állandóan használnak.
Orvosok ajánlják, kórházak étrendjükben rendszeresen előírják, mivel igen könnyű és ízletes formában
tálalható nagy értékű tápláló étel a gyengélkedőknek.


A Váncza-krémporok magas tápértékű
Szénhidráttartalma és  zselatinmentessége az, ami biztosítja, hogy a segítségével készült krém egy ideálisnak
mondható tápláló eledel, mely éppen gyorsan emésztődik s így még a legkisebb gyermeknek is nyugodtan adható. Nagy előnye a Váncza-krémporoknak, hogy sokféle ízben és formában való felhasználhatósága
lehetővé teszi gyermekeknél az állandó változatos tejes étrendet.


A krém elkészítése nem okoz gondot, ha Váncza-krémport használunk, mivel az elkészítéshez szükséges
cukor és tej a jó háziasszony éléstárában mindig található. A gyors elkészítés lehetővé teszi, hogy a bármikor váratlanul érkező vendéget egy kellemes édességgel kínáljuk meg, hogy pár perc alatt kitűnő uzsonnát készítsünk, hogy ebédünkhöz hirtelen még egy tökéletes befejező fogást szolgálhassuk fel.


Mindenki megtalálhatja kedvenc ízét, mert a Váncza-krémpor, csokoládé, vanília, mokka, mogyoró,
málna, eper, narancs- és citrom ízekben kapható a fűszerüzletekben.
Ezen öt-hat személyes adaghoz elegendő csomagnak az ára csak 36 fillér, a különleges mogyorókrémpor,
pedig 48 fillér. Minden jobb fűszer- és csemegekereskedésben beszerezhető.
Ha nem volna Váncza-krémpor raktáron a kereskedőnél, úgy kívánságra szívesen beszerzik.
"